Cart

Your cart is currently empty.

Sub Total: 0.00

Sikeresen bemutatkozott a Perlasca az Újlak Utcai Sulibörzén

  • Home
  • Sikeresen bemutatkozott a Perlasca az Újlak Utcai Sulibörzén

Sikeresen bemutatkozott a Perlasca az Újlak Utcai Sulibörzén

Nagy sikerrel zárult az Újlak Utcai Általános Iskolában megrendezett hagyományos Sulibörze, ahol intézményünk, a BGSZC Giorgio Perlasca Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola is bemutatkozott a pályaválasztás előtt álló diákoknak.

A rendezvényen standunknál rengeteg érdeklődő nyolcadikos diákkal és szülővel találkozhattunk. Az esemény során az érdeklődők közvetlen formában ismerhették meg a nálunk tanulható szakmákat, a turizmus és a vendéglátás világát, valamint az iskola által kínált jövőképet és karrierlehetőségeket.

Oktatóink és diákjaink első kézből adtak választ a jelentkezéssel, a gyakorlati képzéssel és a diákélettel kapcsolatos kérdésekre.

Köszönjük a meghívást az Újlak Utcai Általános Iskolának, a látogatóknak pedig a megtisztelő figyelmet és a rengeteg kérdést! Bízunk benne, hogy sokukkal találkozunk majd a nyílt napjainkon, jövő szeptemberben pedig már elsős diákjainkként köszönthetjük őket.

Tags:
Share Article:

Gábor Marcell

© 2026 BGSZC Giorgio Perlasca Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola.
Minden jog fenntartva.